Man. City: véletlenül bemutatták a legújabb bombaigazolást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 10:14
null
A videó csak pár percig volt fent, de a lényeg így is kiderült belőle (Fotó: bbc.co.uk)
A Manchester City labdarúgócsapatánál a City-család péntek délután egy játékossal bővült, és nagy valószínűséggel egy informatikussal „megrövidült”.

Eliaquim Mangala, a Porto francia védője régóta képben van a Citynél, de hivatalos bejelentés még nem érkezett az átigazolásáról. Egészen péntekig.

Ekkor ugyanis a City hivatalos honlapján megjelent egy videó, amelyen a játékos lelkesen dicséri új klubját, ennek azonban mégsem örülhettek a manchesteriek.

És hogy miért nem? Mert az átigazolás még nem hivatalos. Bár nagy valószínűséggel a jövő héten minden eldől, és már a játékos is bújja a hirdetéseket albérletet keresve, hivatalos egyezség még nem született a két klub között.

Vett is játékost a City, meg nem is (Fotó: Reuters)
Vett is játékost a City, meg nem is (Fotó: Reuters)

A 30 millió font körüli összegért szerződtetett francia bejelentése után ezt követően nagy valószínűséggel nem fog összeomlani az internet, de legalább a City-drukkerek elkezdhetik leadni a rendelést a Mangala-mezekre. Lehet, hogy ez is csak egy ügyesen megszervezett marketingfogás volt?

Legfrissebb hírek

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
19 órája

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
20 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09
Ezek is érdekelhetik