Liverpool: megvették a belga csatárt, majd kölcsönadták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.29. 18:20
null
Divock Origi már a Liverpool játékosa (Fotó: liverpoolfc.com)
A Liverpool labdarúgócsapata 10 millió fontért megvette Divock Origit a Lille-től, ám a belga válogatott csatár a következő szezonban kölcsönben még a francia klubnál marad.

Divock Origi az idei brazíliai világbajnokságon pályára lépett Belgium mind az öt mérkőzésén. A csoporttalálkozókon még csereként állt be, ám az egyenes kieséses szakaszban kiszorította a kezdőből Romelu Lukakut.

A Liverpool a BBC szerint 10 millió fontot fizetett a 19 éves csatárért, aki öt évre írt alá. A „vörösök” mezében azonban leghamarabb csak egy év múlva láthatjuk játszani, mivel a Pool a 2014–2015-ös idényre kölcsönadta a Lille-nek.

Origi a Genkben kezdte pályafutását, de a Lille már 15 évesen átigazolta. Ő a Liverpool hatodik szerzeménye idén nyáron Rickie Lambert, Adam Lallana, Dejan Lovren (mind a Southamptonból), Emre Can (Bayer Leverkusen) és Lazar Markovics (Benfica) után.

A Liverpool közleménye szerint már akkor felfigyeltek Origire, amikor még az U15-ös belga válogatottban játszott, most pedig több klub elől halászták el.

Divock Origi elképesztően bánik a labdával

Legfrissebb hírek

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10
Ezek is érdekelhetik