Liverpool: Lallana érkezett a csapathoz - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.01. 12:09
A Liverpool hivatalos honlapján bejelentette, szerződtette a Southampton angol válogatott középpályását, Adam Lallanát.
Lallana döntött, a Liverpoolban folytatja
Lallana döntött, a Liverpoolban folytatja

„Nagyon izgatott vagyok, hogy egy ilyen különleges klubnál kezdhetem az új fejezetet az életemben. Remélem, hamar beilleszkedem a csapatba, és mindig a legjobbamat tudom nyújtani. Remélem, hogy hozzá tudok tenni a csapat teljesítményéhez, és trófeákat tudunk nyerni. Ezért vagyok itt – a sikerért” – mondta Lallana.

Az átigazolási összeget nem hozták nyilvánosságra, de a BBC szerint 25 millió fontos (30 millió euró) átigazolási összegben állapodott meg a két klub, miután a Pool első ajánlatát nem fogadta el a Southampton.

A középpályás nemrég tért vissza a brazíliai világbajnokságról, ahol az angol válogatott mindegyik mérkőzésén pályára lépett – mindháromszor csereként.

Lallana 250-szer szerepelt a Southamptonban 2006 és 2014 között, összesen 58 gólt szerzett. 2012 óta a „szentek” csapatkapitánya volt.

A southamptoni nevelésű támadó középpályást az angol labdarúgó-szakszervezet beválasztotta a 2013–2014-es Premier League év csapatába, a szurkolók és játékostársai szerint is ő volt a Soton legjobbja az idényben. Nem csoda, hogy a topcsapatok, köztük a Liverpool érdeklődését is felkeltette.

Érdekesség, hogy nemrég a Liverpool egy másik játékost is elhappolt a Sotontól: május végén Rickie Lambert érkezett a „vörösökhöz”.

Lallana legszebb megmozdulásai és góljai a legutóbbi szezonból:

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik