Everton: aláírásközeli helyzet, Besic engedéllyel utazott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.24. 20:04
A világbajnokságot megjáró bosnyák labdarúgó, Muhamed Besic a Ferencváros engedélyével tartózkodik a Premier League-ben szereplő Evertonnál, amellyel el is utazott Ázsiába.

A nap folyamán az Everton hivatalos honlapján megjelent cikk alapján beszámoltunk róla, hogy a 21 éves labdarúgó elutazik az angol együttessel Thaiföldre, ahol egy bemutató mérkőzés vár a liverpooliakra. Besic ezen a mérkőzésen még nem játszik.a 21 éves labdarúgó elutazik az angol együttessel Thaiföldre, ahol egy bemutató mérkőzés vár a liverpooliakra. Besic ezen a mérkőzésen még nem játszik.

A liverpooli honlap tájékoztatása némileg rejtélyes volt, hiszen nem említették hivatalos igazolásként Besicet, ugyanakkor utaltak rá, hogy a védőként és középpályásként is bevethető futballista már szinte az Everton játékosa.

A fradi.hu közleménye minden kétséget eloszlat, ezek szerint a Ferencváros és az Everton között már aláírási fázisban van Muhamed Besic szerződtetésének ügye.

Bár az aláírásra még nem került sor a klubok között, mivel rendkívül közel vannak az álláspontok, az FTC engedélyezte, hogy a világbajnokságot megjáró bosnyák labdarúgó elutazzon a liverpooli egyesület ázsiai túrájára.

Legfrissebb hírek

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
14 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
23 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:28

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:02

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:17
Ezek is érdekelhetik