MU: Nem a játékosok feladata kitalálni a taktikát - Vidics

Vágólapra másolva!
2014.05.14. 12:50
A BBC-nek adott interjújában Nemanja Vidics, a Manchester Unitedből az Internazionaléba távozó szerb középhátvéd – a manchesteriek csapatkapitánya – tagadta azokat a véleményeket, miszerint a klub játékosai David Moyes ellen játszottak volna.

„Nekem kétségem sincs egyik játékos felől sem, megtettek mindent, amit kértek tőlük. Van, amikor jól működnek a dolgok, és van, amikor nem, de mindenki akart, nagyon. Az első naptól az utolsóig senki nem mondott semmi rosszat az edzésekről, a játékosok tisztelték a menedzsert” – nyilatkozta Vidics Moyesról, aki állítólag Alex Fergusonnal ellentétben rendkívül hosszú és kilúgozó edzéseket tartott.Vidics Moyesról, aki állítólag Alex Fergusonnal ellentétben rendkívül hosszú és kilúgozó edzéseket tartott.

„Gondoltuk, hogy nehéz lesz megvédeni a címünket, ezért a szezonrajt nagyon fontos volt számunkra, kemény meccsek jöttek, és veszítettünk. Hat meccs után már hat vagy hét pont hátrányunk volt, egyre nagyobb lett a nyomás, és aztán ezt végiggörgettük az egész idényen” – mondta a szerb játékos.

„Olykor szükség van őszinte beszélgetésekre, de erre csak akkor van lehetőség, ha kérdeznek minket, és olyan dolgokról, amik a játékosokkal vannak kapcsolatban. A taktika nem ennek a része. Az nem a játékosok munkája – még csak nem is a csapatkapitányé –, hogy elmondja a menedzsernek, így vagy úgy kell játszani” – tette hozzá Vidics.

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
1 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05
Ezek is érdekelhetik