Championship: Varga a 12., Tőzsér a 13., Bogdán a 14. helyen végzett

Vágólapra másolva!
2014.05.03. 18:54
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 46., utolsó fordulójában hazai győzelemmel ünnepelte a szezon zárását a bajnok Leicester City, kialakult a PL-playoff párosítása, a magyar légiósok közül pedig Tőzsér Dániel otthon szomorkodott, míg Varga József idegenben ünnepelt.
A Bolton kétgólos előnyét adta le otthon a Birmingham City ellen – a vendégek a 93. percben mentették ikszre a meccset –, a hazaiak magyar légiósa, Bogdán Ádám a keretbe sem lett jelölve.Tőzsér Dánielék (Watford) otthon kaptak egy négyest a Huddersfield Towntól, amelyben Daniel Ward triplázott. A magyar középpályás ezúttal is kezdőként kapott lehetőséget, és végig a pályán volt, a 64. percben sárga lapot kapott.Varga József (Middlesbrough) viszont idegenben győztes együttes tagja volt – a magyar légiós a középpályán játszotta végig a mérkőzést, amelyet a Yeovil Town bánt. A vendégek a szünet előtt 12 perc alatt szerzett három góljukkal döntötték el a találkozót.A bajnoki címet megszerző, a bajnoki zárást hazai győzelemmel ünneplő Leicester City mögött a második, még automatikusan feljutást jelentő helyen végző Burnley vendégként ikszelt. A kiadó egyetlen PL-helyért a rájátszásban majd Derby County (3.)–Brighton & Hove Albion (6.) és Queens Park Rangers (4.)–Wigan Athletic (5.) párosításban kezdenek az érintettek.A mezőnytől a Doncaster Rovers, Barnsley, Yeovil trió is búcsúzott, amely jövőre már csak a harmadosztályban folytathatja.CHAMPIONSHIP
46. FORDULÓ
46. FORDULÓ

Barnsley–Queens Park Rangers 2–3
Blackburn Rovers–Wigan Athletic 4–3
Blackpool–Charlton Athletic 0–3
Bolton Wanderers–Birmingham City 2–2
Ipswich Town–Sheffield Wednesday 2–1
Leeds United–Derby County 1–1
Leicester City–Doncaster Rovers 1–0
Millwall–AFC Bournemouth 1–0
Nottingham Forest–Brighton & Hove Albion 1–2
Reading–Burnley 2–2
Watford–Huddersfield Town 1–4
Yeovil Town–Middlesbrough 1–4

Legfrissebb hírek

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik