PL: a Liverpool lehet a legmélyebbről feltámadó bajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.18. 16:28
null
A Premier League bajnokai (a 2013–2014-es szezont kivéve) és az előző szezonban elért helyezésük (Forrás: Reddit)
Az angol labdarúgás a Premier League alapítását követő időszámításának a Liverpool lehet a legváratlanabb bajnoka: Brendan Rodgers jelenleg éllovas együttese a tavalyi hetedik hely után érhet fel a csúcsra a 2013–2014-es szezonban, ez az elmúlt 21 szezonban egyetlen csapatnak sem sikerült.

Az 1992–1993-as idény startja óta arra is csupán négy alkalommal volt példa, hogy egy csapat a bronzérmet a következő tavasszal bajnoki aranyra tudta cserélni, a többi évben mindig a címvédő vagy a korábbi ezüstérmes ünnepelhetett. Ehhez képest a hetedikről az első helyre lépni óriási javulás (lenne).

A PL-t megelőző korszakban hasonló bravúr pont a városi rivális Evertonnak sikerült (1984: 7. hely, 1985: bajnoki cím).

Az elmúlt tíz szezon statisztikái alapján, az a klub, amely karácsony napján vezeti a Premier League-et, jó eséllyel bajnok is lesz (10-ből 7-szer). Az utolsó PL-klub, amely karácsonykor az élen állt és végül lemaradt a bajnoki aranyról: a Liverpool volt (2008–2009). Szintén a Liverpool volt az utolsó olyan csapat a Premier League történetében, amely egy tízmeccses győzelmi széria ellenére sem nyerte meg a bajnokságot (2005–2006).

A 2013–2014-es szezonban december 25-én a Liverpool állt az élen, a tízmeccses győzelmi széria pedig pont egy hete, a Manchester City legyőzésével jött össze.

És még egy utolsó adalék, mennyire váratlan lenne, ha a Liverpool 24 évet követően bajnoki címet nyerne: a szezon kezdetén (átlagban) 35-szörös pénzt fizetett Steven Gerrardék aranya, de még februárban is 8.5-szeres pénzt ajánlottak a bukmékerek a két és fél évtizede böjtölt vörös mámorra.

A Liverpool 24 éve üldözi az angol bajnoki serleget. Most újra összejöhet (Fotó: Action Images)
A Liverpool 24 éve üldözi az angol bajnoki serleget. Most újra összejöhet (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
5 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
10 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
23 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13
Ezek is érdekelhetik