Man. City: Touré az utolsó három bajnokira felépül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.15. 13:49
Két mérkőzést biztosan ki kell hagynia Yaya Tourénak, de utána visszatérhet a Manchester City keretébe – közölte Manuel Pellegrini, a klub menedzsere a keddi sajtótájékoztatóján. Az elefántcsontparti középpályás vasárnap a Liverpool elleni rangadón szenvedett sérülést, a meccs után azt mondta a chilei menedzser, hogy ebben a klubidényben már nem számíthat rá.

„Az új diagnózis sokkal biztatóbb, mint az első, tíz nap vagy két hét múlva ismét játszhat Yaya” – mondta Pellegrini, hozzátéve, hogy izomsérülésről van szó, nem térdsérülésről.

Ez azt jelenti, hogy Touré szerdán a Sunderland és hétfőn a West Bromwich elleni hazai bajnokin biztosan nem játszhat, de az április 27-i, Crystal Palace elleni idegenbeli meccsre már talán felépül. Ezt követően három májusi meccse lesz a Citynek, 3-án az Evertonhoz látogat, hetedikén az Aston Villát, 11-én pedig a West Hamet fogadja.

A City hét ponttal marad le a Liverpooltól és öttel a Chelsea-tól, mindkét csapatnál kettővel több meccse van hátra.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
8 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34
Ezek is érdekelhetik