Rémálmok Színháza lett az Old Traffordból

Vágólapra másolva!
2014.03.26. 11:58
null
Egy vörös ördög sem túl lelkes mostanában (Fotó: Action Images)
David Moyes, a Manchester United skót menedzsere elismerte, ő okozta a klub idei gyengélkedését. Moyes irányítása alatt az Old Traffordból ebben a szezonban a „Rémálmok Színháza” vált, a Liverpool elleni hazai 0–3-at a Manchester City elleni hazai 0–3 követte – némi vigaszt jelentett a kettő között az Olympiakosz elleni BL-továbbjutás, de a Bayern München elleni negyeddöntő csúfosnak ígérkezik.

„Én állítom össze a csapatot, ezért az enyém a felelősség. Nagyon csalódott vagyok, tudtam, hogy nehéz szezonunk lesz, de abban bíztam, hogy megálljuk a helyünket, jobban szereplünk a bajnokságban – mondta a City elleni keddi kudarc után Moyes. – Mindenki tudja, hogy ehhez a munkához idő kell, az a feladatom, hogy a rendelkezésemre álló időt kihasználva jobb csapatot építsek. Más kluboknál is szükség volt a megújulásra, reméljük, nálunk gyorsabban zajlik le a folyamat, mint másoknál.”

A Manchester United ebben a szezonban több hazai bajnokit veszített el, mint az előző háromban összesen, a Premier League első öt csapatával szemben játszott kilenc meccséből csak egyet nyert meg – még novemberben az Arsenal ellen. Moyes csapata a bajnokság hetedik helyén áll (az előző öt idény bajnoki helyezésének sorszámait összeadva is ezt az értéket kapjuk…), 12 pontra a BL-indulást érő 4. pozíciótól.

„Számunkra ez a meccs nem kezdődött el. A City az első percben vezetést szerzett, ettől lendületet kapott. A szünetben erősebb kezdést kértem, azt, hogy szorítsuk be a Cityt a térfelére, de ezt nem tettük meg” – sajnálkozott Moyes.

Wayne Rooney szerint a hazai mérleg rémes.

„Nem kaphatunk ki hatszor hazai pályán. Ebbe a stadionba rettegve szoktak jönni az ellenfelek, el kell érnünk, hogy újra így legyen. Túl kell lépnünk ezen a rémes meccsen” – mondta Rooney.

A Citynél nem a Bajnokok Ligája-indulást érő helyezés a tét, hanem a bajnoki cím. Az „égszínkékek” három ponttal maradnak el az éllovas Chelsea-től, de két meccsel kevesebbet játszottak, mint a londoniak.

„Nem mi vagyunk a favoritok. A Chelsea, az Arsenal és a Liverpool is versenyben van még. A két elhalasztott meccsünket hoznunk kell, de a formánkat meg kell hozzá tartanunk – mondta Manuel Pellegrini menedzser. – Ahhoz, hogy szombaton legyőzzük az Arsenalt, ugyanolyan jól kell játszanunk, mint kedden.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Manchester United–Manchester City 0–3 (Edin Dzeko 1., 56., Yaya Touré 90.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 31 21 6 4 62–23 +39 69
2. Manchester City 29 21 3 5 79–27 +52 66
3. Liverpool 30 20 5 5 82–38 +44 65
4. Arsenal 31 19 6 6 55–36 +19 63
5. Everton 30 16 9 5 46–30 +16 57
6. Tottenham 31 17 5 9 40–40 0 56
7. Manchester United 31 15 6 10 47–36 +11 51
8. Newcastle 31 14 4 13 38–43 –5 46
9. Southampton 31 12 9 10 45–40 +5 45
10. Stoke City 31 9 10 12 36–45 –9 37
11. Aston Villa 30 9 7 14 33–42 –9 34
12. Hull City 30 9 6 15 32–37 –5 33
13. Norwich City 31 8 8 15 26–48 –22 32
14. West Ham 30 8 7 15 32–40 –8 31
15. Swansea 31 7 9 15 42–48 –6 30
16. West Bromwich Albion 30 5 13 12 33–45 –12 28
17. Crystal Palace 30 8 4 18 19–39 –20 28
18. Sunderland 28 6 7 15 26–44 –18 25
19. Cardiff 31 6 7 18 26–58 –32 25
20. Fulham 31 7 3 21 29–69 –40 24

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik