PL: hétmeccses eltiltás a játékost lefejelő menedzsernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.11. 17:15
null
Pardew és Meyler esete a Hull City–Newcastle meccsen (Fotó: archív)
A Newcastle United menedzsere, Alan Pardew hétmeccses eltiltást kapott az angol szövetségtől, amiért a Hull City elleni március 1-jei meccsen lefejelte az ellenfél játékosát.

A Newcastle United bejelentette, hogy menedzsere, Alan Pardew hétmeccses eltiltást kapott az angol szövetségtől (FA) a Hull City elleni meccs 72. percében történt incidensért.

Mint ismeretes, a szakember fejjel nekiment a Hull City játékosának, David Meylernek. Az angol sajtó fejelésnek minősítette az esetet, de Pardew később úgy fogalmazott, hogy „csak" előretolta a fejét, és meglökte az ellenfél futballistáját.

A fejes

Az eset után az idegenbeli meccset amúgy 4–1-re megnyerő Newcastle azonnal megbüntette 100 ezer fontra a szakvezetőt (37.6 millió forint), akinek ügyében ma döntött a szövetség fegyelmi bizottsága. A hétmeccses eltiltásból az első három mérkőzésen a stadionból is kitiltották, a másik négy összecsapáson a stadionban ott lehet, de nem ülhet le a kispadra. Emellett az FA is kiszabott rá pénzbírságot, 60 ezer fontot (22.2 millió forint) kell fizetnie.

A klub és a szakvezető elfogadta a döntést, nem fellebbeznek.

„Mint azt már világossá tettem, nagyon sajnálom az esetet, és újra bocsánatot kérek minden érintettől az elfogadhatatlan magatartásomért. Elfogadom az FA büntetését, arra koncentrálok, hogy felkészítsem a csapatot a Fulham elleni hétvégi meccsünkre, és hogy a szezon hajrájára a lehető legerősebbek legyünk" – mondta Pardew a büntetést bejelentése után.

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22
Ezek is érdekelhetik