Chelsea: Mourinho szívesen dolgozna újra együtt Balotellivel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.06. 15:02
José Mourinho legutóbbi nyilatkozata is táptalajt biztosít azoknak a spekulációknak, amelyek szerint a Chelsea a nyáron megpróbálhatja megszerezni Mario Balotellit az AC Milantól.

Sajtóhírek szerint a Manchester City korábbi támadója visszatérhet a Premier League-be, ahol a Chelsea-ben újra együtt dolgozhat Mourinhóval, mivel a Milannál nincs kibékülve az intenzív médiaérdeklődéssel.

„A fociban soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Balotelli jelenleg egy nagy klub alkalmazásában áll, az olaszok pedig otthon akarják tartani a legjobb játékosaikat, Mario viszont már játszott korábban a PL-ben. Nem leszek a jövőben a Milan vagy az olasz válogatott edzője, de Mario jó gyerek, és olyan futballista, akivel szívesen dolgoznék újra együtt" – mondta Mourinho a Yahoo-nak.

Balotelli is úgy nyilatkozott korábban, hogy bár voltak problémáik az interes időszakuk elején, utána jól kijöttek egymással, és szívesen dolgozna ismét a szakemberrel.

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
15 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
20 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik