Charlton: Gustavo Poyet 18 éves fiát kinézte a Barca

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 15:39
Angol sajtóhírek szerint több neves európai futballklub is élénken érdeklődik a 18 esztendős Diego Poyet iránt, aki nem más, mint Gustavo Poyet fia, jelenleg pedig az angol másodosztályban vitézkedő Charlton játékosa.

Diego Poyet Spanyolországban született, amikor édesapja a Zaragozában légióskodott. A Spanyolországban töltött hét esztendő után a középpályás apuka áttette a székhelyét Angliába, négy éven át a Chelsea-t, három idényen át a Tottenham Hotspurt erősítette.

Az ifjú Poyet szerepelt már a korosztályos angol válogatottakban – édesapja 26-szoros uruguayi válogatott –, időközben a katalánok mellett az Inter célkeresztjébe is bekerült már, de Anglián belül is előrébb léphet, hiszen a Tottenham, a West Ham és a Fulham is gondolkodik a szerződtetésén.

Az elsősorban védekező középpályásként számításba vett Diego Poyet az idén már többször kapott lehetőséget a másodosztályú együttesben: öt bajnokin és három Fa-kupa-meccsen léphetett pályára, ebből hétszer kezdőként.

Legfrissebb hírek

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
18 órája

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
21 órája

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02
Ezek is érdekelhetik