Tottenham: elhappolnák Balotellit az Arsenal elől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.28. 10:29
Angol lapértesülés szerint a Tottenham labdarúgócsapata is harcba száll az Arsenallal hírbe hozott Mario Balotelliért.

Az Arsenal állítólag 40 millió fontot fizetne a Milannak Balotelliért, mégpedig új mezszállítója, a Puma segítségével, amely az olasz csatár személyes szponzora is.

A Daily Express azonban úgy tudja, hogy az „ágyúsok” városi riválisa, a Tottenham is szemet vetett a problémás támadóra, akiért Erik Lamelát (is) adná cserébe.

A 21 éves argentinért tavaly nyáron 30 millió fontot fizetett a Spurs a Romának, ám Lamela nem igazán találja a helyét a londoni csapatban. Az elpasszolásáról szóló híreknek ugyanakkor ellentmond a Tottenhamet irányító Tim Sherwood nyilatkozata.

„Nem könnyű egy idegen országhoz, bajnoksághoz és nyelvhez alkalmazkodni. Mi azonban hosszú távra tervezünk vele, biztos vagyok benne, hogy végül nagy hasznára lesz a Tottenhamnek, és a szurkolók kedvencévé válik” – mondta Lameláról Sherwood.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Gravenberchet is lenyűgözte Szoboszlai Arsenal elleni gólja

Angol labdarúgás
2025.09.01. 11:33

Szoboszlai az Arsenal elleni meccs embere a Premier League honlapján

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:48

Szoboszlai Dominik: Ha szabadrúgás van, Szalah átadja nekem

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:23

Szoboszlai óriási gólt lőtt szabadrúgásból az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:19

Szoboszlai az Arsenal ellen is jobbhátvéd lehet – megvannak a kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.08.31. 16:31
Ezek is érdekelhetik