MU: Vidics a nyáron elhagyja a klubot, országot is vált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 08:01
null
Vidics (balra) Fernando Torresszel is ritkábban találkozik majd<br />(Fotó: Action Images)
Nemanja Vidics megerősítette, hogy az idény végén elhagyja a Manchester United labdarúgócsapatát.

„Ez az utolsó évem a szerződésemből, nyolc csodálatos évig játszottam itt. Mindig is pályafutásom legszebb periódusaként tekintek majd az ennél a nagyszerű klubnál eltöltött időre. Sosem gondoltam volna, hogy tizenöt trófeát nyerek, azt a fantasztikus moszkvai estét pedig soha nem felejtem el: emlékek, amelyek örökre belém és a szurkolókba ivódtak” – utalt a szerb hátvéd a 2008-as BL-fináléra, melynek végén a Manchester United tizenegyesekkel múlta felül a Chelsea-t.

„Úgy döntöttem azonban, hogy a szezon végén távozom. Új kihívásra vágyom, és a következő években is a legjobbamat akarom nyújtani – folytatta Vidics, aki nemcsak klubot, hanem valószínűleg országot is vált a nyáron. – Nem tervezem, hogy Angliában maradok, mivel az egyetlen klub, amelyben itt játszani szeretnék, az a Manchester United; szerencsésnek tartom magam, hogy ennyi éven át ehhez a klubhoz tartoztam. Van néhány lehetőségem, kiválasztom majd azt, amelyik nekem és a családomnak is a legmegfelelőbb. Addig is minden erőmmel azon leszek, hogy a Manchester United hasznára legyek az idény hátralevő részében. Remélem, ezzel lezárulnak a jövőmmel kapcsolatos pletykák.”

A 32 éves védő által emlegetett lehetőségek egyike az Internazionale, az olasz Tuttosport értesülései szerint ugyanis Vidics pótolhatja a milánói klubtól távozni szándékozó Andrea Ranocchiát. A szaksajtó korábban a Monacót és a Galatasarayt is a játékos lehetséges célállomásaként jelölte meg.

„Ez egy olyan fejlemény, amiben egyetértettünk – kommentálta David Moyes, a Manchester United menedzsere Vidics bejelentését. – Mármint én és Nemanja. Szerintem a klub és a játékos szempontjából is a megfelelő döntés született meg.”

Moyes ugyanakkor azt is elmondta: közelgő búcsú ide, közelgő búcsú oda, az idény végéig Vidics marad a csapatkapitány.

„Mindig is nagyszerű katonája volt a Unitednek. Kiváló játékos, akit továbbra is szerepeltetni fogunk.”

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23
Ezek is érdekelhetik