WBA: a Werder mindenese lehet Geráék új edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.08. 12:43
Sajtóhírek szerint Thomas Schaaf az első számú jelölt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő West Brom kispadjára. Az 52 éves német szakember karrierje során csak a Werder Bremennél dolgozott eddig.

A gyenge eredmények miatt a Gera Zoltánt foglalkoztató West Bromnál decemberben kirúgták Steve Clarke menedzsert. A klub még nem találta meg a megfelelő utódot, többek között Gianfranco Zola, Quique Sánchez Flores és Sven-Göran Eriksson neve is felvetődött.

A legfrissebb hírek szerint Thomas Schaaf a favorit a kispadra. Az 52 éves tréner játékoskarrierjét a Werder Bremennél töltötte, majd visszavonulása után is csak a brémai együttesnél dolgozott: volt az U17-es, az U19-es és a második csapat edzője is, majd 14 évig az első együttest irányította, ám 2013 májusában távozott.

Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
7 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
7 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43
Ezek is érdekelhetik