Premier League: a távozását fontolgatja a liga névszponzora

Vágólapra másolva!
2014.01.28. 18:08
A Barclays Bank fontolgatja, hogy nem újítja meg 2016-ban lejáró névszponzori szerződését az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnoksággal, a Premier League-gel. A hezitálás mögött gazdasági szempontok húzódnak meg – írja Telegraph.

A Premier League-gel névszponzorként 2001 óta együttműködő Barclays meghatározó vezetői közül többen meggyőződéssel vallják, hogy a Nagy-Britanniában jól ismert banknak már nincs szüksége efféle hírverésre, ebből a szempontból a névszponzori szerződés „értéke nulla”, a tengerentúli marketinghez pedig más eszközöket vesz igénybe.

A banknál attól is tartanak, hogy a jövőben is érvényesül a televíziós jogdíjakért zajló BSkyB–BT csata árfelhajtó hatása. Ettől nem függetlenül a Barclays a 2010 és 2013 közötti időszakra még csak 82 millió fontot, a 2014 és 2016 közöttire viszont már 120 milliót volt kénytelen leszurkolni a névszponzori jogokért.

A BSkyB jelenlegi, 2016-ig érvényes televíziós szerződésének értéke 2.3 milliárd font, ez 40 százalékos emelkedés az előző megállapodáshoz képest.

A Barclays 2001-ben a Carling helyébe lépve lett a Premier League névszponzora.

Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
15 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
17 órája

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

Kinevezte Graham Potter utódját a West Ham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 17:07
Ezek is érdekelhetik