FA-kupa: Itt csak győzelemre lehet játszani - Solskjaer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.04. 20:32
Mint ismert, Ole Gunnar Solskjaer győzelemmel mutatkozott be a Cardiff City kispadján. A walesi csapat a Newcastle otthonában 2–1-re nyert az újonnan kinevezett menedzser irányításával.
„Amikor a kupában játszol, mindegy, hol lépsz pályára, azért mész, hogy megnyerd a mérkőzést – mondta a találkozót követően Solskjaer. – Nem volt lehetőség számunkra, hogy döntetlenre játsszunk, vagy visszaálljunk és jól védekezzünk. A kupában nyerni kell.”

„Nem akartunk ismétlést, elég meccset játszanak ezek a srácok. Egyszerűen a győzelemre kell hajtani, és ez a fiúknak sikerült is, még ha nem is volt könnyű. Idegenben, egy PL-csapat, a Newcastle otthonában – ez mutatja meg a csapat karakterét.”

Az együttes a 62. percben Cissé gólja után hátrányba került ugyan, de a 73. percben a frissen beáll Noone, majd a 80.-ban a szintén csereként pályára lépő Campbell találatával fordított, és nyert végül.

„Én csak szeretném végigvinni az elképzeléseimet, és jó eredménnyel könnyebb megnyerni a szurkolókat. Ez az egyetlen út, amelyen haladni lehet. Nagyon fontos siker volt, vert helyzetből megfordítani a meccset itt nagyszerű tett volt. Most erre építkezünk.”

A norvég szakember örül, hogy a „szarkák” otthonába a csapatot elkísérő szurkolók örömteli emlékekkel térhetnek haza.

„Nagyon nagy utat tettek meg, hogy elkísérjenek ide minket, hosszú túra volt (a két város közötti távolság 518 km – a szerk.), és fantasztikusak voltak, úgyhogy nagyon örülök annak, hogy tudtunk adni nekik valamit, aminek örülhetnek a hazaúton.”
Legfrissebb hírek

Haaland mankóval hagyta el a Bournemouth stadionját a FA-kupa-negyeddöntőt követően

Angol labdarúgás
2025.03.31. 09:27

Kerkez a lelátóról nézte Haaland kihagyott 11-esét, majd a gólját és a City továbbjutását

Angol labdarúgás
2025.03.30. 19:24

FA-kupa: Rashford vezérletével jutott tovább az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.03.30. 17:01

Idénybeli harmadik tizenegyespárbaját is megnyerte a Forest az FA-kupában, ott van a négy között

Angol labdarúgás
2025.03.29. 21:17

Könnyedén behúzta a fővárosi rangadót, elsőként jutott be az FA-kupa elődöntőjébe a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.03.29. 15:09

Négy mérkőzésre eltiltották a Kerkezt lefejelő Cunhát

Angol labdarúgás
2025.03.21. 18:40

PL: Kerkezék meg nem adott találata miatt késik az új lestechnológia

Angol labdarúgás
2025.03.18. 14:13

Utolsóként a tizenegyesekkel felülkerekedő Nottingham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2025.03.03. 23:20
Ezek is érdekelhetik