Everton: kölcsönvették a Monaco csatárát

Vágólapra másolva!
2014.01.25. 08:10
Az Everton labdarúgócsapata bejelentette, hogy az idény hátralévő részére kölcsönvette a Monaco elefántcsontparti csatárát, Lacina Traorét.

Radamel Falcao súlyos sérülése miatt meghiúsulni látszott Traoré kölcsönszerződése, ám a Monaco elengedte őt. A 23 éves támadó kisebb sérülése ellenére sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon, a liverpooli klub pedig megkapta a munkavállalási engedélyét.

„Nagyon szeretem Lacina játékát, remekül illik majd abba a szerepkörbe, amit neki szánunk. Rendkívül tehetséges labdarúgó, akiért már csaknem harmincmillió fontot kifizettek eddigi klubváltásai során” – nyilatkozta a korábban az Anzsi Mahacskalát is megjáró Traoréról Roberto Martínez, az Everton menedzsere.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Lyukas medencébe vizet tölteni: így megy tönkre egy BL-elődöntős futballcsapat

Francia labdarúgás
2025.07.22. 13:49

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Ikonikus stadiontól búcsúzott a Premier League az előző idény végén

Angol labdarúgás
2025.07.16. 17:01
Ezek is érdekelhetik