Chelsea: Mourinho bejelentette Mata távozását és beszólt Wengernek

Vágólapra másolva!
2014.01.24. 18:08
null
José Mourinho és Juan Mata útjai elválnak (Fotó: Reuters, archív)
A Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere, José Mourinho a Stoke City elleni FA-kupa-mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a londoni klub elfogadta a Manchester United Juan Matáért tett ajánlatát. Időközben arra is fény derült, hogy Michael Essien a Milannál folytatja pályafutását.

 

„Jó ajánlatot kaptunk érte – utalt a portugál szakember Matára, akiért az MU egybehangzó sajtóhírek szerint 37 millió fontot fizet. – Az érte kapott pénzből lehetőségünk van szerződtetni egy másik játékost, mert szükségünk van másik játékosra.”

ESSIEN A MILANBAN FOLYTATJA

Mourinho sajtótájékoztatójának idején még nem volt hivatalos, nem sokkal később azonban már igen. A Chelsea középpályása, Michael Essien felbontotta szerződését az angolokkal, és a Milanban folytatja pályafutását. A Nemanja Matics szerződtetésével létszámfölöttivé váló ghánai játékos péntek este érkezett Milánóba, majd a szombat reggeli orvosi vizsgálatokat követően aláírja 2015 nyaráig szóló megállapodását az olasz klubbal, amelynek játékosaként fele annyit fog keresni, mint Londonban.

Essien ebben az idényben nem kapott helyet a Chelsea BL-keretében, ezért a Milanban a legrangosabb európai kupasorozatban is pályára léphet. A 31 esztendős futballista a 2012–2013-as szezont a Real Madridnál töltötte kölcsönben, míg ebben az idényben csak két Premier League-mérkőzésen bizonyíthatott kezdőként.

A Mourinho által emlegetett „másik játékos” Mohamed Szalah lesz, akiért a Chelsea hozzávetőlegesen 11 millió fontot a Baselnek, de az egyiptomi futballista még nem írta alá a szerződését, így a várakozások szerint a Mata-transzfer addig nem lesz végleges, amíg Szalah el nem kötelezi magát Londonban.

„Megkérdeztem Matától, hogy ha befut érte egy ajánlat, akkor szeretne-e távozni. Azt felelte, hogy igen, nagyon boldog lenne. Ezek után vegyes érzéseink voltak, senki sem ugrándozott örömében, hogy Juan távozik. Mindannyian kedveltük őt, de nem mondhattuk neki, hogy csak Oroszországba, Kínába, Franciaországba vagy Portugáliába igazolhat. Nem tudom, a Chelsea-drukkerek miképpen fogadják majd az átigazolását” – tette hozzá Mourinho, aki szerint a játékosnak és a Premier League-nek is jót tesz a klubváltás, és Mata új állomáshelyén is jól teljesít majd.

Mata átigazolása kapcsán korábban Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere is kifejtette a véleményét. A francia szakember nem értette, hogy a Chelsea miért engedi el egy közvetlen riválishoz a világbajnok futballistát.

„Normális, hogy Wenger panaszkodik, mindig ezt teszi. Előfordul, hogy egy játékos augusztus 20-án még nálunk játszik, majd két héttel később ellenünk lép pályára, mert ilyen az átigazolási piac. Ha Wenger eladná Mesut Özilt a Manchester Unitednek, nagyon boldog lennék, mert nagyon fontos játékosától válna meg. Boldognak kéne lennie, hogy olyan képességű labdarúgót engedtünk el, mint Mata” – vélekedett a portugál szakember, aki nem csinált ügyet abból, hogy a Chelsea-nek soros FA-kupa-találkozója után egy nappal kevesebb pihenő áll a rendelkezésére a hétközi PL-forduló előtt, mint az Arsenalnak.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
13 órája

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05
Ezek is érdekelhetik