WBA: a Betis korábbi edzője lehet Geráék új menedzsere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.27. 12:58
Pepe Mel, a Real Betis korábbi edzője lehet a West Bromwich Albion labdarúgócsapatának új menedzsere – értesült a Daily Telegraph és a Sky Sports.

A Steve Clarke-ot hetekkel ezelőtt elbocsátó WBA vezetői már kétszer is tárgyaltak az 50 éves szakemberrel, aki a helyszínen tekintette meg Gera Zoltánék Tottenham elleni csütörtöki idegenbeli 1–1-es döntetlenjét. A West Brom ajánlata a Telegraph szerint 18 hónapra szól.

Mel játékosként a Real Madridban nevelkedett, de az első csapatban sohasem szerepelt. A nyolcvanas és kilencvenes éveket átfogó futballistakarrierje nagy részét kisebb spanyol csapatokban töltötte,1989 és 1993 között a Betis csatára volt. Edzőként 2010-ben tért vissza a sevillaiakhoz, de a szezon rossz kezdése után idén ősszel kirúgták.

Legfrissebb hírek

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

Liverpool: Jeremie Frimpong a tökéletes pótlás

Angol labdarúgás
12 órája

Kisvárda: Révész Attila elmondta, kik voltak a kiszemeltjei a vezetőedzői posztra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:32

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.05.30. 18:05

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.30. 17:37

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.30. 15:12

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

„Rémálomból diadalmenet” – angol és spanyol sajtóreakciók a Konferencialiga-döntőre

Európa-konferencialiga
2025.05.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik