MU: Imádom a munkám, haza sem akarok menni - P. Neville

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.04. 15:19
Phil Neville, a Manchester United labdarúgócsapatának másodedzője a Guardiannak elmondta, hogy imádja a munkáját, olykor haza sem akar menni, és szíve szerint az edzőpályán töltené az éjszakát.

A 36 esztendős szakember, korábbi kiváló játékos David Moyes segítőjeként kóstolt bele az edzői szakmába, amely a jelek szerint elnyerte a tetszését.

„Megtaláltam, amit mindig is szerettem volna csinálni. Reggel fél hétkor már dolgozom, és az utolsók között hagyom el az edzőközpontot. Egyszerűen nem akarok hazamenni, mert imádom a munkám. Otthon érzem magam az edzőpályán” – bújt ki a bőréből örömében az MU-t játékosként 1995 és 2005 között erősítő fiatalabbik Neville fivér.

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
6 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
23 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 21:51

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14
Ezek is érdekelhetik