Chelsea: Nem vagyok nyugodt, bajban vagyunk - Mourinho

Vágólapra másolva!
2013.12.08. 08:55
A Stoke Citytől elszenvedett 3–2-es vereséget követően José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere elmondta, hogy az első félidőben el kellett volna dönteniük a találkozó sorsát, és akkor a hazaiaknak nem nyílik esélye a fordításra.



Mint ismert, a londoni együttes már a 9. percben megszerezte a vezetést a Brittania Stadionban, ezt követően azonban kihagyta helyzeteit, amelyek megbosszulták magukat.

„Nem vagyok elég nyugodt ahhoz, hogy elmondjam, mi jár a fejemben. Bajban vagyunk – szögezte le a Stoke ellen 1975 után veszítő Chelsea menedzsere. – Harminc perc játék után három-négy góllal kellett volna vezetnünk. Amikor jól játszol, és könnyen megtalálod az üres területeket, valamint a három támadó középpályásod kiváló teljesítményt nyújt, akkor mihamarabb le kell zárnod a mérkőzést, de mi ezt nem tettük meg.”

„A meccs elején meglepően jól játszottunk, Mata, Hazard és Schürrle nagyszerű napot fogtak ki. De nem szereztünk elég gólt, ráadásul védekezési hibákat is elkövettünk, amelyekért megfizettünk. Azt gondolom, olyan csapat vagyunk, amelynek ki kell használnia a lehetőségeit, mert fizikálisan nem vagyunk a topon” – utalt rá Mourinho, hogy játékosai inkább technikailag, mintsem kiváló testfelépítésük miatt emelkednek ki a mezőnyből.

A portugál szakember hozzátette, a találkozó hajrájában csapata már nem játszott jól, de mindig törekszik arra, hogy birtokolja a labdát és kezdeményezzen.

Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
12 órája

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
18 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24
Ezek is érdekelhetik