PL: a walesi rangadó előélete - feltépett székek és úsztatás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.03. 09:56
Első hallásra meglepőnek tűnhet, de sokan a délwalesi rangadót tartják a brit futball egyik legtüzesebb összecsapásának. A Cardiff és a Swansea labdarúgócsapata vasárnap több mint két és fél év után játszik ismét egymással, történetük során először az angol Premier League-ben. Közös múltjuk nem csak a szakmai oldalt tekintve veretes...

Először 1912-ben csaptak össze a felek, és beszámolók szerint a rivalizálás a nyolcvanas években durvult el igazán, 1988-ban a Swansea-huligánok egy csoportja a tengerbe kergette az ellenfél drukkereit, az „ússzatok el” rigmus azóta is sokszor felcsendül a két csapat összecsapásán. Az 1993-as „Ninian Park-i csatában” szintén botrányos jelenetek tarkították a rangadót, a vendég Swansea szurkolói kitépték a székeket, és azokkal dobálták a hazaiakat, ezt követően négy évig nem engedték be a vendégszurkolókat a két csapat meccseire.

A kétezres évek végén is akadtak incidensek, de ennél fontosabb fejlemény, hogy a pénzügyi nehézségekből kilábaló walesi gárdák egyre magasabbra hágtak a futballpiramison. Először a Swansea jutott az élvonalba 2011-ben, ahol eddigi két idényében a középmezőnyben zárt.

A Cardiff az idén lépett fel az élvonalba, amiben nagy szerepe volt a malajziai tulajdonosnak, Vincent Tannak. Az üzletember 2010-ben vette át az irányítást, és bár rendbe tette annak pénzügyeit, több intézkedése nagy vihart kavart. Tavaly nyáron úgy döntött, 104 év után megváltoztatja a klubszíneket, nemrégiben pedig napvilágot látott, hogy a szlovén Etien Velikonját Malky Mackay menedzser beleegyezése nélkül szerződtette a klub 2012-ben. A milliárdos aztán októberben leváltotta az igazolásokért felelős Ian Moodyt (aki jó kapcsolatot ápolt Mackayjal) és a 23 éves kazah Aliser Apszaljamovot nevezte ki a helyére, akinek állítólag ebben a munkakörben semmilyen tapasztalata sincs, ellenben jó barátja Tan fiának, és a beszámolók szerint gyakornokként falakat festett a Cardiff stadionjában – legalább jó helyről nézheti a vasárnapi rangadót.

Legfrissebb hírek

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
13 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
14 órája

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:15

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:35

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
2025.08.21. 16:10

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34
Ezek is érdekelhetik