Liverpool: a mester soha nem adná el Suárezt az Arsenalnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.01. 13:16
Szombaton kora este Arsenal–Liverpool rangadót rendeznek a Premier League-ben, és a régmúlt, valamint a mostani kiegyenlített versenyfutás mellett Luis Suárez személye miatt is előtérbe kerül a párosítás. A Pool menedzsere, Brendan Rodgers az uruguayi kapcsán kizárta, hogy pont a londoni riválisnak adnák el.

„Megértem az Arsenalt, hogy szeretné kivásárolni tőlünk a szerződéséből Luis Suárezt, hiszen ő a világ egyik legjobb csatára jelenleg. Ám ez az, ami sohasem történik meg. Kizárható, hogy pont az egyik riválisunknak adjuk el őt, ha valamiben, akkor ebben nagyon biztosak lehetünk” – mondta a szakember.

Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger pedig nagyon szeretné a keretében tudni a PL-ben már tapasztaltnak számító dél-amerikait, a nyáron egy fonttal rá is licitáltak a 40 millió fontos kivásárlási árára, ám az üzlet mégsem köttetett meg. Pedig a váltás a BL-szereplés miatt akkor a támadónak sem lett volna ellenére.

A Luis Suárezért folytatott versenyfutás másik főszereplője lehet a Real Madrid, amint arról korábban már beszámoltunk: sajtóhírek szerint a spanyolok Karim Benzemát és vele 23 millió eurót postáznának Liverpoolba.

Legfrissebb hírek

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
42 perce

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:07

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:35

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43
Ezek is érdekelhetik