Arsenal: Wenger tudja, Özil miért teljesített gyengébben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.25. 14:29
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere a Crystal Palace elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Mesut Özil betegen lépett pályára a Borussia Dortmund elleni, keddi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, így érthető, hogy gyengébb teljesítményt nyújtott.



A német válogatott középpályás végigjátszotta a BVB ellen kedden 2–1-re elveszített találkozót, a jó játékkal azonban ezúttal adós maradt. Wenger most elárulta, hogy miért.

„Beteg volt, a mérkőzés előtti éjszakája nem volt a legjobb. Azt mondta, hogy úgy érzi, minden rendben van vele, de két nappal korábban egy vírus ledöntötte a lábáról, és lehetett látni, hogy fizikailag nincs a legjobb állapotban” – ismerte el Wenger, aki azt is elárulta, hogy Mathieu Flamini pályára léphet a szombati bajnokin – ahogy egyébként a felépült Özil is –, míg Jack Wilshere játéka továbbra is kérdéses.

A francia szakember hozzátette: nagyon sajnálja, hogy Ian Hollowayt menesztették a Crystal Palace menedzseri posztjáról, mert kollégája kiváló munkát végzett – ennek ékes bizonyítéka, hogy feljutott a csapattal az első osztályba –, azt ugyanakkor egyik klubvezető sem nézheti tétlenül, hogy csapata sorozatban öt vereséget szenved el.

A Premier League 9. fordulójában esedékes Crystal Palace–Arsenal bajnoki szombaton 13.45 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
7 órája

Szalah beállította a Premier League-rekordot, a Liverpool döntetlennel búcsúzott az idénytől

Angol labdarúgás
9 órája

Kerkez Milos a búcsúmeccsén lép pályára a Bournemouthban?

Angol labdarúgás
18 órája

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Szalah újabb egyéni díjakat söpört be Angliában

Angol labdarúgás
2025.05.24. 13:09

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39

Kerkez Milos is bekerült Alan Shearer Premier League-álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.21. 21:08
Ezek is érdekelhetik