Premier League: saját kérésére állították ki Di Caniót

Vágólapra másolva!
2013.09.15. 17:14
null
Di Canio elérte, hogy a lelátóra zavarják (Fotó: Action Images)
Paolo Di Canio, az angol élvonalbeli Sunderland labdarúgócsapatának olasz vezetőedzője maga kérte a játékvezetőt, hogy állítsa ki a vendég Arsenal elleni szombati bajnoki mérkőzésen.

A 3–1-es Arsenal-győzelemmel zárult összecsapáson a bíró, Martin Atkinson elküldte a kispadtól Di Caniót, és most kiderült, a játékvezető csak figyelmeztette volna a trénert.

„Odajött hozzám, és azt mondta, ha folytatom ezt a viselkedést, felküld a lelátóra. Azt válaszoltam, ha szeretne tökéletes munkát végezni, akkor küldjön fel. A jövőben ilyet soha nem fogok mondani egy játékvezetőnek, mert komolyan vette” – mesélte Di Canio a BBC-nek.

A Sunderland edzője a kinevezése után, idén márciusban azzal került az újságok címoldalára, hogy a játékosait nem engedte el szabadságra a szezon végeztével. Később több játékosát is megbírságolta, mert nem írtak alá egy jótékonysági aukcióra szánt pólót. A Sunderland négy forduló után egy ponttal a tabella utolsó helyén áll.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33
Ezek is érdekelhetik