Man. City: a csapatkapitány legalább egy hónapra kidőlt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.23. 14:03
Az angol élvonalbeli Manchester City hivatalos honlapján közölte, hogy a csapatkapitány Vincent Kompany legalább egy hónapig nem játszhat sérülés miatt.

A manchesteri klub hivatalos közleménye szerint a belga válogatott védő ágyéksérülés miatt mintegy négy hétig lesz harcképtelen, így akár a szeptember 22-i, Manchester United elleni derbiről is lemaradhat.

Kompany a Newcastle ellen 4–0-s bajnokin a 71. percben cserét kért.

Manuel Pellegrini, a csapat nyáron kinevezett menedzsere elmondta, az orvosok még nem tudták egészen pontosan meghatározni, mennyit kell kihagynia a csapatkapitánynak. A szakember hozzátette, ha még a nyáron igazolnak középhátvédet, az nemcsak Kompany kidőlése miatt lesz.

Legfrissebb hírek

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

A Chelsea edzője a BL-vereség után: „Pirosat csak akkor adunk, ha vér folyik?”

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 09:31

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
2025.09.14. 20:46

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13
Ezek is érdekelhetik