Liverpool: Ha Bale 100 milliót ér, akkor Suárez is - Rodgers

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.04. 08:09
Brendan Rodgers, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere szerint Luis Suárez semmivel sem rosszabb játékos, mint a Real Madrid által kiszemelt Gareth Bale, így ha a walesit 100 millió euróért értékesíti a Tottenham Hotspur, akkor az uruguayi is legalább ennyit ér.

A nyári átigazolási szezonban több európai élcsapat is bejelentkezett Suárezért, azonban a „vörösök” menedzsere továbbra is ragaszkodik egyik legjobbjához, és most elmondta: ha egy csapat meg akarja szerezni az uruguayi csatárt, akkor legalább annyit kell majd fizetnie érte, mint Gareth Bale-ért.


„Nem sürget minket az idő, hogy eladjuk bármelyik játékosunkat is. Bale és Suárez ugyanolyan jól teljesített az előző szezonban, így a piaci értékük sem különbözhet” – mondta Rodgers, miután csapata felkészülési mérkőzésen 2–0-ra legyőzte az Olympiakosz Pireuszt.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, sajtóhírek szerint az Arsenal már tett egy 40 millió fontos ajánlatot az uruguayi csatárért, azonban azt a liverpooliak nem fogadták el.

 

„Rengeteg hír megjelenik mostanában Luisról, pedig semmi sem változott a nyár eleje óta vele kapcsolatban. Összesen két ajánlatot kaptunk érte, és azt is egyetlen klubtól. Sokszor elmondtam már, elmondom most is: ha csak valami csoda nem történik, nem fogjuk eladni Suárezt” – tette hozzá Rodgers.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44
Ezek is érdekelhetik