Felkészülés: 19 éves támadó góljával ikszelt az MU

Vágólapra másolva!
2013.08.06. 21:21
null
A 39 esztendős Ryan Giggs gratulál a 19 éves gólszerzőnek, Ángelo Henríqueznek (Fotó: Action Images)
A Premier League rajtjára készülő Manchester United labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott az AIK ellen. A „vörös ördögök” gólját a mindössze 19 esztendős Ángelo Henríquez szerezte.

A Manchester United 4–3–3-as felállásban kezdte a találkozót, ami Daved Moyes irányítása alatt eddig nem volt rá jellemző. A támadósorban a 30. születésnapját éppen ma ünneplő Robin van Persie mellett a Crystal Palace-tól érkező Wilfried Zaha és a kirobbanthatatlannak korántsem nevezhető Nani kezdett.

A mérkőzést a „vörös ördögök” kezdték lendületesebben, és az 5. percben könnyen meg is szerezhették volna a vezetést, ám Zaha nagy helyzetben megbotlott, így lövése jócskán elszállt a svédek kapuja fölött. Két perccel később a hazaiak is betalálhattak volna, de Nabil Bahoui lövése célt tévesztett.

A folytatásban az MU támadott többet, de lsznél kellett lennie, mert az AIK-nak is voltak ígéretes támadásai, az első félidő lefújásáig azonban egyik csapatnak sem sikerült a kapuba találni.

A játékrész krónikájához hozzátartozik, hogy a 31. percben az angolok addigi legjobbját, Nanit kényszerűségből le kellett cserélni, helyét a chilei Ángelo Henríquez vette át.

A szünetben Moyes csak egyet cserélt, mégpedig kapusposzton: Lindegaardot Ben Amos váltotta, akit villámgyorsan felavattak a hazaiak. Egy tetszetős kényszerítő után a 19 esztendős Robin Quaison védhetetlenül csavart a bal felső sarokba. 1–0

Három perccel később újfent húzhatták a szájukat a Manchester United drukkerei, hiszen Johnny Evans is megsérült, az ír válogatott védőt Chris Smalling váltotta.

A folytatásban az MU magasabb sebességi fokozatra kapcsolt, és ennek köszönhetően a 68. percben ki is egyenlített: Michael Carrick kiváló ütemben löbbölte be a labdát a védők mögé a jobb oldalon kilépő Zahának, akinek éles beadása után Henríquez három méterről a kapuba belsőzött. 1–1

A hátralévő bő húsz perc már az angolokról szólt – akik bevetették Danny Welbecket, valamint az örök ígéret Bébét is –, előbb Van Persie fejelt mellé nyolc méterről, majd egy kapu előtti kavarodás után maradt érintetlen a háló, így a svéd bajnokság harmadik helyén álló AIK „elrabolt egy pontot” az MU-tól, amely két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel zárta a felkészülési mérkőzések sorozatát, és vasárnap már a Wigan elleni Community Shield-meccsen léphet pályára.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
AIK (svéd)–Manchester United (angol) 1–1 (0–0)
Stockholm,
30 012 néző.
Manchester United:
Lindegaard (Amos, a szünetben) – Rafael, Evans (Smalling, 53.), Vidics, Evra – Anderson, Carrick, Giggs (Bébé, 78.) – Zaha (Welbeck, 77.), Van Persie, Nani (Henríquez, 31.).
Gólszerző: Quaison (49.), ill. Henríquez (68.)

Legfrissebb hírek

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
20 órája

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

Cseh Sándor már a jövő csapatát építi a női pólóválogatottnál

Vízilabda
2025.09.23. 09:28

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Vlahovics csak a legjobbakhoz igazolna, de ki fizet érte eleget?

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 10:51
Ezek is érdekelhetik