Átigazolások: a balhés angol az Evertonban köthet ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.01. 08:04
Angol sajtóhírek szerint Joey Barton, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságba kieső Queens Park Rangers játékosa akár jelenlegi fizetése feléről is lemondana, csak hogy kedvenc klubjához, az Evertonhoz szerződhessen.

A szókimondó nyilatkozatairól ismert Barton már többször elmondta, hogy semmiképpen sem szeretne az angol másodosztályban szerepelni a következő szezonban, így mindent megtesz azért, hogy még a nyári átigazolási időszakban csapatot válthasson.

Az angolok szerint az előző szezont kölcsönben a Marseille-ben töltő középpályás legszívesebben kedvenc csapatába, az Evertonba szerződne, és akár a 70 ezer fontos (nagyjából 24 millió forintos) heti fizetésének a feléről is hajlandó lenne lemondani, csak hogy aláírhasson a liverpooli klubhoz.

Az átigazolásra vélhetően az Everton vezetősége is hajlana, hiszen az elmúlt években már többször próbálták megszerezni a középpályást, azonban eddig Barton hatalmas fizetési igényei nem tették lehetővé az ügyletet. Ez az akadály már elhárult, és állítólag a játékos most annyira elszánt, hogy akár még próbajátékra is hajlandó lenne elmenni a Goodison Parkba.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Ikonikus stadiontól búcsúzott a Premier League az előző idény végén

Angol labdarúgás
2025.07.16. 17:01

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11
Ezek is érdekelhetik