Tottenham: Bale távozni akar - irány a Real Madrid?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 17:59
null
Bale gondolatai már Madridban járnak (Fotó: Action Images)
A Marca értesülései szerint Gareth Bale, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának klasszisa a múlt héten közölte Daniel Levy klubelnökkel, hogy távozni szeretne a csapattól. És nem a Manchester Unitedben, hanem a Real Madridban képzeli el a jövőjét.

 

A spanyol lap úgy tudja, hogy a 24 esztendős walesi válogatott szélső a múlt héten Londonban személyesen találkozott Levyvel, ahol a következő mondatok hagyták el a száját.

„Tettél nekem egy ígéretet. Azt mondtad, hogy ha nem jutunk be a Bajnokok Ligájába, és jó ajánlatot kapsz értem, akkor azt meghallgatod. Nos, az ajánlat megérkezett, én pedig a Real Madridban szeretnék játszani. Tehát tartsd magadban, amit gondolsz, és tárgyalj velük” – fejezte ki magát tisztán és érthetően Bale.

A hírek szerint a „királyiak” már megtették első ajánlatukat a Premier League legutóbbi szezonjának legjobb játékosáért, amely 60 millió euróról szólt, ám úgy tudni, hogy a Tottenham visszautasítja a megkeresést.

A Tottenhammel 2016-ig szerződésben álló Bale iránt egyébként a Manchester United is érdeklődik, ám a walesi válogatott szélső nem a „vörös ördögökhöz”, hanem a Real Madridhoz szeretne igazolni.

A Marca egyébként úgy tudja, hogy Bale a személyes feltételekben már megegyezett a blancókkal: hat évre írna alá a Realhoz, és szezononként 9-10 millió euró ütné a markát.

Nagy kérdés, hogy a Tottenham enged-e a legutóbbi idényben minden sorozatot figyelembe véve 30 gólig jutó futballista kérésének, és elfogadja-e a Real Madrid első – vagy bármelyik másik – ajánlatát legértékesebb játékosáért.

Legfrissebb hírek

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
12 órája

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
17 órája

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27

Portugáliába igazolt a Ferencvárossal hírbe hozott védő – hivatalos

Minden más foci
2025.06.30. 09:25

Kerkez Milos minden idők második legdrágább magyar játékosa lett

Légiósok
2025.06.26. 13:08

Az osztrák másodosztályba szerződött a legendás énekes fia

Minden más foci
2025.06.26. 12:10

A Liverpool és a Leverkusen megegyezett Quansah átigazolásáról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.22. 19:09

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00
Ezek is érdekelhetik