Manchester City: hatvanezresre bővítenék a stadiont

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.12. 12:51
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City bővítené stadionját, amely így a Premier League harmadik legnagyobb létesítménye lehet.

A klub pénteki közleménye szerint az Etihad Stadion – amely jelenleg 47 500 néző befogadására alkalmas – egy-két szektorát bővítenék ki, így a jövőben 60 ezer szurkoló tekinthetné meg az együttes hazai mérkőzéseit.

A klubvezetőség ugyanakkor jelezte, mielőtt véglegesítenék a terveket, a befektetők és a szurkolók véleményét is kikérik az ügyben.

A Premier League legnagyobb stadionjával jelenleg a városi rivális, bajnoki címvédő Manchester United büszkélkedhet, a legendás Old Traffordon több mint 75 ezer néző fér el, míg a második az Arsenal, amelynek otthonában, azaz az Emirates Stadionban 60 ezer drukker foglalhat helyet. Az átépítési tervezetet várhatóan decemberben tárgyalja a városi tanács.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik