Man. United: Giggs után Phil Neville is a fedélzeten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.04. 17:05
Ismét gyarapodott David Moyes stábja a Manchester United labdarúgócsapatánál: ahogy az várható volt, Ryan Giggs után Phil Neville is edzőként vállal munkát az angol bajnoknál.

A 36 éves Neville 1990-ben került a Manchester United utánpótlás-együtteséhez, és 1995-ben már a felnőtteknél is bemutatkozhatott. 2005 nyaráig tartozott a „vörös ördögök" kötelékébe, ahol hat bajnoki címet, 3-3 FA-kupa- és Angol Szuperkupa-győzelmet, valamint 1-1 Bajnokok Ligája- és Interkontinentális Kupa-diadalt mondhatott magáénak.

Az angol válogatott szerelését 59 alkalommal magára öltő védő 2005-ben az Evertonhoz tette át a székhelyét, és 242 bajnoki mérkőzésen erősítette a liverpooli csapatot, mielőtt az idén visszavonult volna.

„Ismerem már Philipet nyolc éve, együtt dolgoztunk sokáig, ez idő alatt megismertem a vezetői készségét, a nagy teherbírását és elszántságát. Ráadásul jól ismeri a klubot, úgy vélem, jó döntés volt őt az edzői stáb tagjává tenni" – nyilatkozta David Moyes.

 

Legfrissebb hírek

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
12 órája

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53
Ezek is érdekelhetik