Man. United: elhunyt a csapat korábbi kapusa és edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.04. 10:35
Kilencvenegy éves korában elhunyt Jack Crompton, a Manchester United labdarúgócsapatának korábbi játékosa és edzője.

Crompton 212 alkalommal ölthette magára a „vörös ördögök” kapusmezét, és részese volt az 1948-ban FA-kupát, 1952-ben pedig bajnoki címet nyerő gárdának. Visszavonulása után Sir Matt Busby keze alatt edzőként kapott munkát, így a stáb tagja volt akkor is, amikor 1968-ban a manchesteriek megnyerték a BEK-döntőt a Wembleyben a Benfica ellen.

Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
18 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
19 órája

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39

„Legenda voltál!” – megható sorokkal búcsúztak sporttársai Kathi Bélától

Egyéb egyéni
2025.08.01. 19:34

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
2025.08.01. 07:23

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54
Ezek is érdekelhetik