Man. City: Pellegrini támadást és United-verést ígért be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.10. 16:11
Az ott dolgozó szakmai vezetők, a keret erőssége és a szurkolók lojalitása volt az a három tényező, ami meggyőzte Manuel Pellegrinit: jó döntést hoz, ha a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere lesz. Az első hivatalos sajtótájékoztatóját szerdán megtartó chilei szakvezető az eddiginél támadóbb szellemű City-futballt ígér.

„Tudom, hogy a szurkolók számára az a legfontosabb, hogy legyőzzük a Manchester Unitedet, és nyilván azért lehetek itt, mert biztos vagyok abban, hogy ezt meg is tesszük" – tett hangzatos ígéretet Pellegrini, aki a Villarreal edzőjeként négyszer találkozott az MU-val, és még veretlen ellene (rendre 0–0).

Az elmúlt idényben a Málagát a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé vezető chilei szakember elmondta: tudja, hogy elsősorban a BL-ben kell javítani a City mérlegén. Ezt főképp attól reméli, hogy az elbocsátott Roberto Manciniéhoz képest támadóbb szellemű alakulatot küld majd a pályára.

„Főképpen azért kaphattam meg ezt a munkát, mert a korábbi csapataim úgy játszottak, ahogy – mondta Pellegrini. – A Manchester City drukkerei érzékelni fogják a különbséget a gárda eddigi és a jövőbeni játéka között. Támadó futballt fogunk előállni, igyekszünk mindig az ellenfél térfelén tartani a labdát, éppen úgy, ahogyan a korábbi csapataim is tették."

Az 59 éves Pellegrini a City vezetőségében dolgozó két spanyol szakember, Ferran Soriano ügyvezető igazgató és Txiki Begiristain sportigazgató személyével, a keret erősségével, valamint a City mellett annak idején a harmadosztályban is kitartó lojális szurkolótáborral magyarázta, miért tartotta kihagyhatatlan ajánlatnak azt, amit a Citytől kapott.

Legfrissebb hírek

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
22 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40
Ezek is érdekelhetik