Liverpool: „Mi döntünk Suárez sorsáról, ő nem szólhat bele”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.23. 13:32
Brendan Rodgers, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere elmondta: a „vörösök” csatárának, Luis Suáreznek nincs beleszólása abba, hogy a klub engedélyezi-e az átigazolását.

„Ez olyan kérdés, amiről kizárólag mi döntünk, a játékos nem szólhat bele abba, hogy elengedjük-e” – mondta Rodgers csapata legutóbbi sajtótájékoztatóján.

Mint ismert, az uruguayi csatár a Konföderációs Kupát megelőzően közölte, el szeretné hagyni Liverpoolt, azonban úgy tűnik, a „vörösök” menedzsere hallani sem akar Suárez átigazolásáról.

„A futball rengeteget változott, most már sokszor a játékosok is kezdeményezhetik az átigazolásukat, de ahogy mindig is mondom, nincs egyetlen labdarúgó sem, aki fontosabb lenne, mint a klub, így ez nálunk nem fordulhat elő. Hogy akarom-e, hogy Suárez maradjon? Teljes mértékben. Sok minden elhangzott a felkészülési időszakban, de ettől ő még ugyanolyan fontos számunkra. Eddig csupán egyetlen ajánlatot kaptunk érte, de az is messze volt a piaci értékétől, így nincs is miről beszélnünk” – tette hozzá Rodgers.

A Liverpool játékosai – köztük Luis Suárez – jelenleg Ausztráliában edzenek, majd szerdán 12 órakor a Melbourne Victory ellen lépnek pályára felkészülési mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28
Ezek is érdekelhetik