Felkészülés: Giroud-mesterhármas, Mourinho győzelemmel tért vissza

Vágólapra másolva!
2013.07.17. 16:18
null
Vietnamban szeretik az Arsenalt, leginkább Wengert (Fotó: Action Images)
Az Arsenal felkészülési mérkőzésen 7–1-re legyőzte Vietnamot. A találkozón Olivier Giroud mesterhármast szerzett, míg Chuba Akpom két góllal járult hozzá a londoniak győzelméhez.

Második felkészülési mérkőzését is megnyerte az Arsenal, amely ezúttal sem ütközött túl nagy ellenállásba. Vasárnap az indonéziai dream team ellen győzött 7–0-ra a londoni együttes, most Vietnam asszisztált az újabb gálához. Az első félidőben főleg Olivier Giroud gálájához.

A francia tényleg komolyan gondolja, hogy az első, közepesen sikerült szezonja után ő legyen az első számú csatára az Arsenalnak – az első félidőben jelezte, hogy nincs itt szükség például Luis Suárez megszerzésére.

Giroud már az 5. percben bevette az ellenfél kapuját, majd a szünet előtt villámgyorsan még kettőt berámolt: előbb a tizenhatos előteréből tekerte fel a labdát a jobb felső sarokba, majd ziccerben csippentett alá a labdának, ami a kapus fölött a kapuba vándorolt.

Szinte még el sem kezdődött a második játékrész, Alex Oxlade-Chamberlain már be is talált, majd a szünetben pályára érkező fiatal Chuba Akpom percei következtek – ott folytatta, ahol Giroud abbahagyta. A támadó előbb Aaron Ramsey, majd Alex Oxlade-Chamberlain passzát váltotta gólra. A 75. percben Miquel beállította az indonéziai dream team ellen már „hozott” 7–0-s eredményt.

Vietnam azonban – szemben az indonéziai kollégákkal – nem hagyta, hogy kapott gól nélkül jöhessen le a pályáról az Arsenal. Tran Manh Dung egy szép akció végén úgy találta el kapásból a labdát, hogy az Damián Martínez felett a kapuba hullott. A vietnami játékos úgy örült, mintha vb-döntőben lőtte volna a gólt, de ez teljesen érthető, elvégre az Arsenal ellen talált be.

A londoniak két felkészülési mérkőzésen eddig 14 gólt szereztek – nyilván nem a lehető legerősebb ellenfelek ellen.

MOURINHO GYŐZELEMMEL TÉRT VISSZA

A Chelsea 1–0-ra győzött a Thaiföld All Stars ellen. Az egyetlen találatot Romelu Lukaku szerezte a 34. percben – tizenegyesből.

José Mourinho tehát győzelemmel tért vissza a londoniak kispadjára. Ez volt a portugál első hivatalos mérkőzése, amióta ismét a Chelsea menedzsere lett.
Hirdetés

A két nyári igazolás, Andre Schürrle és Marco van Ginkel egyaránt 45 percnyi játéklehetőséget kapott.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉS
VIETNAM–ARSENAL 1–7 (0–3)
Vietnam.
ARSENAL – A KEZDŐCSAPAT: Szczesny – Jenkinson, Sagna, Koscielny, Gibbs – Arteta – Rosicky, Oxlade-Chamberlain, Gnabry, Podolski – Giroud
CSERÉK: Miquel, Mertesacker, Zelalem, Mijacsi, Ramsey, Akpom, Walcott (mind a szünetben), Wilshere (66.), Martínez, Aneke, Eisfeld, Olsson (71.)
Gólszerzők: Tran Manh Dung (78.), ill. Giroud (5., 44., 45.), Oxlade-Chamberlain (46.), Akpom (56., 59.), Miquel (75.)

THAIFÖLD ALL STARS–CHELSEA 0–1 (0–0)
A CHELSEA ÖSSZEÁLLÍTÁSA
CHELSEA – 1. FÉLIDŐ: Petr Cech – Wallace, Tomas Kalas, John Terry, Ashley Cole – Frank Lampard, Michael Essien – Kevin De Bruyne, Lucas Piazon, Andre Schürrle – Romelu Lukaku.
CHELSEA – 2. FÉLIDŐ: Jamal Blackman – Branislav Ivanovic, Gary Cahill, Nathaniel Chalobah, Ryan Bertrand – Marco van Ginkel, Ramires – Victor Moses, Kevin De Bruyne (Bertrand Traoré 78.), Eden Hazard – Demba Ba.
Gól: Lukaku (34.)

Legfrissebb hírek

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Az igazi Szuperliga Angliában van – remekelnek a PL-csapatok a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 13:08

Mikel Merino duplázott, Prágában is nyert az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 20:47

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

Gary Neville: Csak egy csapat veszélyes az Arsenalra

Angol labdarúgás
2025.11.03. 17:08

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13

Az Arsenal bajnoki címe és sok-sok pontazonosság – ezt jósolják a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 09:37
Ezek is érdekelhetik