Felkészülés: a Man. City kikapott dél-afrikai ellenfelétől - videó

Vágólapra másolva!
2013.07.18. 22:25
Az angol bajnoki ezüstérmes Manchester City labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett a dél-afrikai bajnokság legutóbbi 12. helyezettjétől, az AmaZulutól.

A többek között Sergio Agüerót, David Silvát és Jesúst Navast is nélkülöző, ám gyengének így sem nevezhető Manchester City a 20. percben hatalmas védelmi hibát követően került hátrányba.

Alekszandar Kolarov borzalmas hazaadására Bongani Ndulula csapott le, aki nem ért bele a pattogó labdába, de épp ezzel verte át a kapujából kirontó Joe Hartot, majd 13 méterről az üres kapuba passzolt.

Az angolok válaszára hat percet kellett várni. A bal szélről beívelt labdát Yaya Touré nem tudta kapura fejelni, ám az így lett jó a hosszú oldalon érkező James Milnernek, aki kapásból kíméletlenül kihasználta a kínálkozó lehetőséget.

A második félidőben alaposan felforgatott City védelme aztán a hajrában összehozott egy újabb gólt, amely meg is pecsételte a sorsát. Abdul Razak próbálta kikísérni a labdát az alapvonalon, ám a szemfüles hazai támadó közbelépett, és elvette a labdát az angolok védőjétől, aki nagy igyekezetében már csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belülre lépő csatárt, tizenegyes!

A labda mögé Carlington Nyadombo állt, aki a kapu jobb oldalába lőtt, míg Costel Pantilimon balra vetődött.

A Manchester City második előkészületi mérkőzését is elveszítette Dél-Afrikában, vasárnap a SuperSport United FC győzte le két góllal a „kékeket”.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
AmaZulu (dél-afrikai)–Manchester City (angol) 2–1 (1–1)
Durban
MANCHESTER CITY:
Hart (Pantilimon, 63.) – Richards (Zabaleta, a szünetben), Kompany (Javi García, a szünetben), Nasztasics (Lescott, 69.), Kolarov (Nimely, 75.) – Yaya Touré (Rodwell, a szünetben), Fernandinho (Barry, 69.) – Milner (Razak, 75.), Nasri (D. Suárez, 69.), Sinclair – Dzeko
Gólszerző:
Ndulula (20.), Nyadombo (88. – 11-esből), ill. Milner (26.)

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29
Ezek is érdekelhetik