Arsenal: Konföderációs Kupa- győztes brazil jön - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.07.22. 14:41
null
Bernardnak volt kitől tanulnia. Az Atlético Mineiróban Ronaldinhót is a csapattársai között tudhatja (Fotó: Action Images – archív)
A L'Équipe értesülései szerint az Arsenal labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását Bernard, az Atlético Mineiro brazil válogatott szélsője.

A francia lap átigazolási díjat nem említ, azt ugyanakkor tudni véli, hogy a Porto, a Sahtar Doneck és a Tottenham által is csábított játékos évente hárommillió eurót tehet majd zsebre az „ágyúsoknál”.

A hírek szerint Bernard a Libertadores-kupa döntőjének – magyar idő szerint – csütörtök hajnalban esedékes visszavágóján lép utoljára pályára az Atlético Mineiro színeiben, amely a párharc első felvonását 2–0-ra elveszítette az Olimpia Asunción otthonában.

A 20 esztendős, ötszörös brazil válogatott, Konföderációs Kupa-győztes szélső pénteken eshet át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon Londonban, amely után ötéves szerződést köthet az idén nyáron eddig csak Yaya Sanogót szerződtető Arsenallal.

Legfrissebb hírek

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
8 órája

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Kerkezék meglepő vereséget szenvedtek, az Arsenal is kikapott hazai pályán

Angol labdarúgás
2025.02.22. 17:59

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34

Folytatódik a sérüléshullám, az Arsenal védője az idényben már nem léphet pályára

Angol labdarúgás
2025.02.19. 11:39

Arsene Wenger nem hiszi, hogy az Arsenal megelőzi a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.02.17. 21:09

A csereként beálló Mikel Merino mentette meg az Arsenalt a kiesőjelölt otthonában

Angol labdarúgás
2025.02.15. 15:25
Ezek is érdekelhetik