Anglia: bosszantóan akadozik az erősítés Vargáéknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.18. 16:56
Tony Mowbray, a Middlesbrough menedzsere finoman fogalmazva nem örvend, hogy miközben tíz, többségében rutinos labdarúgó távozott a csapattól a nyáron, eddig mindössze kettőt (Varga József, Dean Whitehead) sikerült szerződtetni.

„Mindennap tárgyalok az ügyvezető igazgatóval, és töretlenül reménykedem, hogy végre fordul a kocka – nyilatkozta Mowbray. – Kicsit bosszantó a helyzet, hiszen szeretnék még néhány játékost igazolni, és talán nem kell indokolnom, hogy erre jó lenne minél előbb sort keríteni. Az utolsó héten már nehéz újakat beépíteni a csapatba. No, de a színfalak mögött megfeszített munka zajlik, reménykedünk."

A Middlesbrough, amely a legutóbbi szezonban a 16. helyen végzett az angol másodosztályban (Championship), a Leicester Cityt fogadja az új idény augusztus 3-án esedékes rajtján.

 

Legfrissebb hírek

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

Varga József és Lucas érkezését is bejelentette az NB II újonca

Labdarúgó NB II
2025.07.03. 18:00

Távozókat jelentett be a Kazincbarcika, Varga József is köztük van

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 15:11

A Tiszakécske 34-szeres válogatott játékost igazolhat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:38

Robbie Keane iránt a Middlesbrough érdeklődik – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 18:04

Az El-győztestől érkezett Callum Stylesék új edzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.02. 22:22

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Dráma a Championshipben: 122. perces góllal jutott be a Sunderland a rájátszás döntőjébe

Angol labdarúgás
2025.05.13. 23:41
Ezek is érdekelhetik