Man. City: két héten belül bejelenthetik Pellegrinit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 08:51
Haldun al-Mubarak, a Manchester City labdarúgócsapatának elnöke legutóbbi interjújában elmondta: a tárgyalások jól haladnak, így a manchesteri kékek drukkereinek már csak legfeljebb két hetet kell várniuk az új menedzser bejelentésére, aki az angol és spanyol lapok egybehangzó véleménye szerint Manuel Pellegrini lesz.

„Szinte minden megoldódott, nagyon közel állunk az egyezséghez, ezért számításaim szerint két héten belül meglehet az új menedzser" – nyilatkozta Haldun al-Mubarak a City hivatalos honlapjának.Haldun al-Mubarak a City hivatalos honlapjának.

Manuel Pellegrini a közelmúltban bejelentette, hogy távozik a Málaga kispadjáról, és a spanyol, valamint az angol sajtó egybehangzó véleménye szerint Angliában, a Manchester Citynél folytatja a következő szezontól. A chilei edzőnek azonban nem lesz könnyű dolga, ha Manchesterben is sikeres akar lenni, al-Mubarak ugyanis már az első évben meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját.

„Hogy lesznek-e új igazolások a nyáron? Természetesen. Elképesztően fontos év lesz ez a számunkra. Az új menedzsernek úgy kell felkészítenie majd a csapatot, hogy a következő idényben minden sorozatot megnyerjünk, amelyben elindulunk. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha erősíteni tudunk a keretünkön a nyáron. Már tudjuk, milyen megnyerni a Premier League-et és az FA-kupát, ezt meg is tudjuk ismételni, de az európai porondon, a BL-ben még nem sikerült kiemelkedő sikereket elérnünk, az új trénernek tehát erre kell majd fókuszálnia" – tette hozzá a City elnöke.

 

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
14 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2025.08.20. 09:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik