QPR: az MLS-be adták kölcsön a rutinos izraeli védőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 12:54
Június végéig a Major League Soccerben szereplő Toronto FC együttesét erősíti Tal Ben Haim, a QPR labdarúgócsapatának védője.

A 31 éves izraeli védő januárban érkezett a Loftus Roadra, ám nem tudta beverekedni magát a csapatba, csak hat meccsen kapott szerepet.

A korábban a Chelsea-t, a Manchester Cityt, a Sunderlandet, a Portsmouth-t, a West Hamet és a Boltont is megjáró játékos azért távozott Kanadába, hogy végre állandó játéklehetőséghez jusson.

A torontói klub vezetőedzője Ryan Nelsen, aki ebben a szezonban még szerepelt a Queens Park Rangersben, és neki olyan védőre volt szüksége, aki tapasztalt. Rá is fér a Toronto hátsó alakzatára az erősítés, hiszen csak a nyolcadik helyen áll a saját konferenciájában, és mindössze egy együttes kapott több gólt, mint a kanadai.

Legfrissebb hírek

Gazdagék továbbra is veretlenek, míg Sallóiék még mindig pont nélkül az MLS-ben

Légiósok
4 perce

Arne Slot: Most kevesebb volt az energia a kezdőjátékosokban

Angol labdarúgás
31 perce

Utolsó perces tizenegyesgóllal nyert zsinórban negyedszer a Brighton a PL-ben

Angol labdarúgás
8 órája

A Liverpool edzője több játékosát is pihentetheti a Southampton ellen, beszélt Szoboszlairól is

Angol labdarúgás
2025.03.07. 12:03

Szoboszlai Dominik jelölt a februári hónap legjobbja címre a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.03.06. 12:47

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:54

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09
Ezek is érdekelhetik