PL: Bale új szerződést ír alá, 50 millió font lesz az ára

Vágólapra másolva!
2013.05.20. 22:59
Angol lapértesülések szerint a következő napokban a Tottenham Hotspur nyilvánosságra hozza, hogy új szerződést kötött Gareth Bale-lel. A 23 éves walesi labdarúgó – aki a profi labdarúgók szavazásán már másodszor lett az Év játékosa Angliában – így a nyáron biztosan nem hagyja el a Spursöt.

A Guardian szerint Bale az új kontraktusa értelmében 150 ezer fontot fog keresni hetente, a kivásárlási ára pedig 50 millió font lesz – 2014 nyara előtt azonban semmilyen körülmények között nem távozhatna másik csapathoz.

A futballista iránt élénken érdeklődő Real Madridnak így egy évet még biztosan várnia kell a walesi megszerzésére. Daniel Levy, a Tottenham elnöke ezzel a lépéssel biztosítaná, hogy a következő szezonra kitűzött cél, a Bajnokok Ligája-indulás a nyári erősítésekkel együtt reális kitűzés legyen. Bale eredeti szerződése 2016-ig szólt a Tottenhamnél.

A szezon egyik legjobbja hétfőn csatlakozott csapattársaihoz, akik a szezonzáró után André Villas-Boas menedzser vezetésével a Bahamákra utaztak egy karibi túrára, amelynek részeként csütörtökön Nassauban Jamaica válogatottja ellen lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
2025.09.14. 20:46

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34
Ezek is érdekelhetik