PL: Bale idei harmadik rangos elismerését söpörte be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.02. 13:45
Az újságírók is Gareth Bale-t, a Tottenham Hotspur labdarúgóját választották az év legjobbjának Nagy-Britanniában. A walesi szélső harmadik rangos elismerését söpörte be rövid időn belül: korábban a futballisták az év játékosának és az év legjobb fiatal játékosának is megválasztották, illetve a 2012–2013-as PL-szezon álomcsapatába is bekerült.

Bale a szavazatok 53 százalékát gyűjtötte be, a tavalyi győztes Robin van Persie az idén „csak” második lett a voksok 43 százalékának megszerzésével. A harmadik helyen a Chelsea-t erősítő Juan Mata zárt. A Tottenham walesi játékosa ebben az idényben 29 bajnokin 19-szer volt eredményes.

Bale 1999 óta az első Spurs-játékos (David Ginola után), akit az újságírók megválasztottak az év legjobbjának. Walesi futballista (Neville Southall) legutóbb 1985-ben kapta meg az elismerést.

A Tottenham játékosa május 9-én, Londonban kapja meg az először 1948-ban átadott díjat.

Legfrissebb hírek

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
2025.09.14. 20:46

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik