MU: sokkolt Schmeichel és Ince, kiváltságos Owen és RVN

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.08. 12:36
A „vörös ördögök” korábbi játékosai is megszólaltak Sir Alex Ferguson visszavonulásával kapcsolatban, az együttes egykori kapusát, Peter Schmeichelt sokkolta a hír, Michael Owen pedig kiváltságosnak érzi magát, hogy a Manchester United legendás menedzserének a keze alatt dolgozhatott.

„Csalódott vagyok, sokkolt, szomorú. Nem hittem, hogy EZ a nap ma jön el...” – fejezte ki bánatát a Manchester United korábbi kapusa, Peter Schmeichel.

Paul Ince hasonló állásponton van. „Teljesen meg vagyok döbbenve. Amit ő elért, az hihetetlen. Soha nem látunk még egy olyat, mint ő volt. Két héttel ezelőtt arról beszélt, hogy még vagy két évig marad, úgyhogy ez most óriási sokk.” – fogalmazott a középpályás.

„Micsoda kiváltság, hogy a labdarúgás történetének vitathatatlanul legjobb menedzserének keze alatt dolgozhattam. Az ő rekordjait minden bizonnyal soha nem homályosítják el. Egyszerűen elképesztő végigolvasni, mi mindent nyert meg menedzseri pályafutása során” – mondta ezt már a „vörös ördögöket” 2009 és 2012 között erősítő, 2001-es aranylabdás Michael Owen.

„2001–2006, 219 meccs, 150 gól a labdarúgás történetének legsikeresebb menedzserének irányítása alatt. Egyedülálló kiváltság volt” – ezt pedig már Ruud van Nistelrooy tette hozzá.

Várhidi: Igazi úriember. Bozsik: nagy élmény volt ellene meccselni. Csank: Remek közegben dolgozhatott

Legfrissebb hírek

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
12 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Várandós, így visszavonul a pályán és országúton is világbajnok brit kerékpáros

Kerékpár
2025.07.24. 16:47

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik