MU: „Moyesnak már az első évében nyernie kell egy kupát”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.25. 14:22
Andy Cole, a Manchester United korábbi labdarúgója szerint David Moyesnak már az első évében nyernie kell egy trófeát csapatával, ha sikeres akar lenni a „vörös ördögök” kispadján.
„Moyesnak már az első szezonban nyernie kell egy kupát, bármelyik United-drukkert megkérdeznénk, ezt mondaná. Hogy az a Ligakupa, az FA-kupa vagy a bajnokság lesz, az teljesen mindegy, de valamit muszáj nyernie. A szurkolók nem fognak belenyugodni a rossz eredménybe, függetlenül attól, hogy mióta van a csapatnál. Ugyanez vár Mourinhóra is a Chelsea-nél és Pellegrinire a Manchester Citynél. Nagyon nehéz feladat vár rájuk” – mondta Cole a Daily Mirrornak.

Mint ismert, júliustól a „vörös ördögöket” már David Moyes irányítja. A manchesteriek korábbi csatára szerint Sir Alex Ferguson utódjának nem lesz könnyű feladata, hiszen egészen más kihívásokkal kell majd szembenéznie új klubjánál, mint az Evertonnál.

„Nem tudni még, hogy Sir Alex Ferguson a visszavonulása után mennyit lesz majd a csapattal. Sokan úgy gondolják, hogy ugyanúgy lesi majd Moyes lépéseit, mint ahogy az ő bemutatkozása után tette azt Sir Matt Busby. Meglátjuk, egy azonban biztos: Fergusonra mindig minden játékosa és munkatársa számíthatott, és számíthat is, így Moyes is bármikor kérhet majd tőle segítséget. David nagyszerű menedzser, de ez teljesen új feladat lesz a számára. Sokkal több pénze lesz, mint az Evertonnál, és most egy topcsapatot kell majd edzenie” – tette hozzá Cole.

Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
3 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
4 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik