MU: Itt az ideje, hogy élvezzük a játékot - Vidics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.05. 11:28
Nemanja Vidics, a Manchester United labdarúgócsapatának védője a vasárnapi, Chelsea elleni bajnoki előtt elmondta: annak ellenére, hogy már megnyerték a bajnokságot, továbbra is motiváltak maradtak, és szeretnék stílusosan befejezni az idényt.

„A legfontosabb, hogy továbbra is nyerjük a mérkőzéseinket, és ne fáradjunk el fejben sem. Előnyünkre is válhat, hogy már nincs rajtunk nyomás, hiszen így sokkal nyugodtabban léphetünk pályára, és jobb meccseket játszhatunk" – mondta a szerb védő.

A már bajnok Manchester United vasárnap 17 órakor fogadja a Chelsea-t, a londoniak számára azonban még komoly tétje van az összecsapásnak, hiszen a „kékek" egy esetleges győzelemmel feljöhetnek a tabella harmadik helyére, megelőzve az Arsenalt, úgy, hogy még eggyel több fellépése is lesz hátra Rafa Benítezéknek.

„Semmi sem változott, motiváltak vagyunk. Már nem kell a pontokat számolgatni, bajnokok vagyunk, tehát itt az ideje, hogy élvezzük a játékot. Minden alkalommal, amikor pályára lépünk az Old Traffordon, a győzelem a célunk, és ez a Chelsea ellen sem lesz másképp. Nyerni akarunk, és szeretnénk stílusosan befejezni a bajnokságot " – tette hozzá Vidics.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
4 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
7 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
9 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
12 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44
Ezek is érdekelhetik