Manchester City: Jövőre már nincs több kifogás - Nasri

Vágólapra másolva!
2013.05.22. 15:37
Samir Nasri, a Manchester City labdarúgócsapatának középpályása szerint jó döntés lenne a spanyol Málagától nagy valószínőséggel távozó Manuel Pellegrininek a szerződtetése, mivel a chilei szakember már rendelkezik BL-rutinnal, amire szükségük lehet a következő szezonban.

„Pellegrini nagyon jó választás lenne. A Bajnokok Ligájában már komoly sikereket ért el a Villarreallal és a Málagával is, és mindig a látványos játékra törekszik a csapatával, nekünk pedig pontosan erre lenne szükségünk. A klub azonnal közli velünk, ha megvan az új edző, de egyelőre ezek még csak pletykák" – mondta Nasri.

A City a 2012–2013-as szezonban egyetlen trófeát sem tudott begyűjteni. A bajnokságban a második helyen végeztek, 11 ponttal lemaradva a városi rivális Manchester United mögött, az FA-kupában a Wigantől, a Ligakupában az Aston Villától, míg a BL-ben a Dortmundtól szenvedtek vereséget a manchesteri kékek, így a klub elköszönt menedzserétől, Roberto Mancinitől.

„Mancini hozott Manchesterbe, így természetesen rosszul érintett távozásának a híre, de a futball már csak ilyen. Nagy elvárásaink voltak a szezont megelőzően, de végül semmit sem értünk el azonkívül, hogy kvalifikáltuk magukat a BL-be. Jövőre már nincs több kifogás" – tette hozzá Nasri.

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
14 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2025.08.20. 09:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik