Man. City: Nem lepett meg a menesztés - Balotelli Manciniről

Vágólapra másolva!
2013.05.15. 20:05
Az AC Milan labdarúgócsapatának csatára, Mario Balotelli úgy nyilatkozott a CNN-nek: nem lepte meg, hogy menesztették korábbi edzőjét, Roberto Mancinit a Manchester Citytől, de nem tudja, hogy ennek mi az oka.

„Nem igazán lepett meg, hogy menesztették, de amikor együtt dolgoztunk, nagyszerű volt, és az egyik legjobb csapat volt, amelyben játszottam, a legjobb játékosokkal. Fogalmam sincs, miért nem nyertek most, de nyilvánvalóan voltak belső problémáik. Én már a Milanban játszok, így nem tudhatom” – nyilatkozta Balotelli, aki a januári átigazolási időszakban váltott csapatot, és azóta a Milan legnagyobb erőssége.

Balotelli az amerikai hírcsatornának elmondta, ha még egyszer olyan rasszista inzultus éri, mint a legutóbbi, AS Roma elleni meccsen, levonul a pályáról.

„Korábban úgy voltam vele, hogy ha ilyen történik a stadionban, és senki nem mond semmit, az sem érdekel. De azóta változott a véleményem, és ha még egyszer megtörténik, akkor levonulok, mert ez annyira ostoba helyzet” – nyilatkozta Balotelli, aki hozzátette: Kevin-Prince Boatenggel a Roma elleni meccsen is tanakodtak rajta, hogy levonulnak, de nem akarták, hogy az emberek azt gondolják, csak a csapat gyengébb játéka miatt tesznek így, a három pont játék nélküli megszerzéséért.

Legfrissebb hírek

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28
Ezek is érdekelhetik