Chelsea: Lampard egy évvel hosszabbított - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.05.16. 14:31
null
Jól mutatja Lampard, egy évvel hosszabbított (Fotó: Action Images)
Hosszas huzavona után eldőlt, hogy Frank Lampard még legalább egy évig a Chelsea futballistája marad, a 34 esztendős középpályás ugyanis 2014 nyaráig meghosszabbította szerződését a londoni klubbal.

„Frank hosszú ideje a Chelsea labdarúgócsapatának fontos tagja, és jelentős szerepet játszott a klub sikereiben – méltatta Lampardot a Chelsea ügyvezető igazgatója, Ron Gourlay. – Az előző év vége óta tárgyaltunk vele, beszélgetéseink pedig végig pozitívak voltak. Most örömmel jelentjük be szerződéshosszabbítását, amelynek értelmében kétezer-tizennégyig a klubnál marad.”

A játékos a következőképp kommentálta a fejleményt: „Hihetetlenül boldog vagyok. Mindenki tudja, mindig az volt az álmom, hogy itt maradhassak. Sokáig zajlottak a tárgyalások, de végig baráti hangnemben. Köszönetet szeretnék mondani Abramovics úrnak mindenért, amit megtett az álom megvalósulásáért. Imádom ezt a klubot, a személyzetet, a játékosokat, de leginkább a szurkolókat, akik fantasztikusan bánnak velem attól a naptól kezdve, hogy ideérkeztem.”

A 35. születésnapját júniusban ünneplő középpályás a múlt szombaton kétszer is bevette az Aston Villa kapuját, ezzel a Chelsea történetének legjobb gólszerzőjévé vált, 203 találatnál jár. A szereplési örökranglistán a szintén előkelő harmadik helyet foglalja el 607 fellépésével, nála többször csak Ron Harris (795) és Peter Bonetti (729) lépett pályára a „kékek” mezében tétmérkőzésen.

Lampard 2001-ben igazolt a West Ham Unitedtől a Chelsea-be, amellyel négy bajnoki címet, három FA-kupa-diadalt és két Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett, az európai kupaporondon pedig tavaly a Bajnokok Ligájában, idén pedig az Európa-ligában ért a csúcsra.

Legfrissebb hírek

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Kerkez: Megtiszteltetés és kiváltság, hogy a Liverpoolhoz igazolhattam

Angol labdarúgás
2025.06.26. 17:16

Itt vannak Kerkez Milos első liverpooli képei – galéria

Angol labdarúgás
2025.06.26. 16:13

A Sky Sports szakírója szerint Kerkez lehet a Liverpool új Robertsonja – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.06.26. 15:41

Hivatalos: Kerkez Milos a Liverpool játékosa

Angol labdarúgás
2025.06.26. 13:00

Jobe Bellingham tényleg ennyire jó? „Lampardra emlékeztet engem”

Klub-vb
2025.06.22. 17:28

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46
Ezek is érdekelhetik